Magamba fordulva rájöttem, még nagyon sok munka vár rám. Hosszú az út elöttem, és köves. Lusta voltam az utóbbi idöben, nem dolgoztam eleget önmagamon. Sürün elodáztam a lehetöségeket, a munkát. Az árnyékaim meg mindig velem voltak. És csak erösödtek. Úgy van ez, mint a cigivel. Egy idöben cigiztem. Amikor is nyílni kezdett a hatodik csakrám képeket láttam, és jelenéseket. Voltak olyanok, melyek nem akartak tágítani. Amikor a belsö kanálisokat kitisztítod, nemcsak isteni áldás folyik bennük hozzád, de démoni energiák is. Volt olyan, amikor nem tudtam ezt leállítani. Végülis nem emlékezem már rá, miért, s hogyan...Elkeseredettségemben rágyujtottam egy cigire. Pillanatok múlva eltüntek a hangok, a képek. A nikotin és a kátrány újra megtömte a csatornákat, bedugultak, és így nem engedtek át semmit a pszichikus világokból. Viszont ez a szokás eléggé lekötött, lehúzott az anyagi világba. Beágyazott egy álomvilágba, ahol csak vártam. Aztán reggelre, mire megint kitisztultak a csatornák, a hangok és látomások is megérkeztek..Ördögi kör.

Olyan volt, mintha egy szobába lennék, és várnák valamire. A szoba teli ajtókkal, én meg csak várok a szoba közepén és nincs merszem vagy eröm átmenni az ajtón.

Ez az idö, a cigi- nikotin és kátrány annyira tönkretette éterikus testem, hogy úgy nézett már ki, mint egy szita..Telistele parányi lyukakkal. Jó hosszú idöbe tellett, mire megint rendbejöttem, regenerálódtam. Ez az idö elmúlt. Megerösödtem, bátorságot szedtem, kivártam. Kinyitottam egy ajtót, és beléptem egy másik szobába. A félelem az Ismeretlentöl persze még mindig itt van velem, az árnyékok, a saját magam kreálta árnyékaim, de már nem olyan borotva élesen...Beláttam, félelem nélkül nem lehet háborúba menni. Ember vagyok, félek. Viszont a kíváncsiság, a tudás iránti éhség és az akaratom erösebb, mint a félelem bennem. És ez jó így. Ez ad eröt továbbmenni, szobákon keresztül, egészen a Végsö Igazságig, egészen hazáig..a Fényig.