Minap, manap megtudtam valamit önmagamról. Elsajátítottam egy gyakorlati, megtapasztalt tudást. Éppen a világunkat vizsgálgattam, a gondolatainkat, a közös (kollektív) leírásunkat a világról, mikoris ezt az egészet saját börömön tapasztaltam. Az eseményröl csak annyit, hogy kellemetlen volt, de mégis kellett a pofon égómnak. Mindenesetre rájöttem, hogy az, amit énnek ismerünk, nem más, mint az égónk fellegvára. A gondolataink, melyek megfogannak bennünk a tápláléka, a belsö párbeszéd pedig, amit folyton önmagunkban tartunk önmagunkkal az égó állandó bizonygatása arról, hogy azok vagyunk, aminek gondoljuk magunkat, és hogy a világ ilyen és ilyen..

Kelepcés, trükkös-trükkös, nem-e? Csakhát az égókám egy pontban elszúrta ám a tervet, abban a pontban, hogy ha nincs gondolatunk, felfüggesztjük a belsö párbeszédünket, s nem figyelünk tovább a hízelgö, vagy parancsoló, vagy ígéretekkel teli (kinél hogy) "fülbesúgására", akkor megállíthatjuk a világ leírását, az önmagunkról alkotott kép folytonos bizonygatását, és észlelhetjük azt, amik valójában vagyunk,- nevezetesen fénylö, csillogó, mágikus, többdimenziós lények.

Persze a belsö párbeszédet nem olyan könnyü ám felfüggeszteni, és nem is megy az egyik napról a másikra. Mindenesetre ha sikerül, akár egy pillanatra is, és tudatosul bennünk ez az egy pillanat, majd követi egy második, harmadik, stb. akkor egyszercsak arra döbbenhetünk rá, hogy a belsö csendben eltöltött pillanatok tömege meghaladja a belsö párbeszéddel eltöltött pillanatok tömegét. Ebben az estben felhalmoztunk egy olyan energiát,-vagy inkább összegyüjtöttünk,- melyet normális emberfia arra használ normális mindennapi életében, hogy az égóját táplálja vele belsö párbeszéd formájában.

Namármost, ha feltételezzük, hogy mindenhez, amit teszünk,-veszünk,-gondolunk,- energia szükséges, még olyan triviális dolgokra is, mint a fogmosás, és ha azt is feltételezzük, hogy a mindennapi ember össz energiáját ezekre a triviális dolgokra fordítja (nemcsak fogmosásra gondolok, de inkább a bosszúságra dolgok miatt, melyek nem úgy történtek, ahogyan "szerettük" volna, nem értékeltek annyira az emberek bennünket, amennyire "megérdemeltük" volna, vagy terveztük volna, tévézések órákhosszat, veszekedések a partnerrel, önkritika, elbizakodottság, hiúság- önmagunk túl fontosnak tartása, stb), akkor nem marad több felhasználható energia a "valós" világ és a "valódi" én érzékelésére és megtapasztalására..

Ezért kulcsfontosságúnak tartom azt, hogy energiát vonjunk el,- és takarítsunk meg minden lehetö alkalommal olyan szokásainkból, melyekre tulajdonképpen nincs is szükségünk, vagy desztruktívak, vagy esetleg csak az égónk fenntartására és kényeztetésére használunk.

Írdd meg, mi a véleményed erröl. Mire használod a jelen pillanatodban energiád nagy részét? Mire használnád az energiád, ha lenne belöle egy megtakarított, parlagon heverö csomagod? Szerinted mire lehetne felhasználni ezt az energiát, mire lenne érdemes ezt fordítani?

zen.titusz@gmail.com