Pillanatgyüjtõ

   

Természetesen egyedül vagyunk. Még ha évekig együtt is élünk, még ha fogod is a kezem, még ha ugyanaz a golyó is végez velünk, a Halállal akkor is egyedül nézünk szembe.

A Halál tanácsot ad: a haldoklás útján járni, belépõjegy a nagy mûsorra. Tedd magad túl rajta. Hagyd el a drága és hasztalan védekezést, amit azért alkottál, hogy ne kelljen a kalauznak fizetned. Csak ekkor fogsz igazán élni.

Talán úgy is fogalmazhatunk, a kikezdhetetlen viselkedés fémjele, hogy a színész egyedül van, de nem magányos. Az emberiség problémája az a tudat, hogy a Világtól szeparáltan létezik. Pedig teljes mértékben a Világból vétettünk. Nincs olyan részünk, ami nem a Világ volna. Amikor cselekszünk, a Világ cselekszik. Amikor fejlõdünk, a Világ fejlõdik. Amikor tudatosságra teszünk szert, a Világ tudomása növekszik. Életben lenni, az emberiség tökéletes mûködése ebben a tökéletes Világban. Tetteink a Világot létrehozni segítenek és nem elválasztanak tõle.

Egy szerves lénynek, azért hogy tudatossá váljon, abba kell hagynia Mamiért való õrjöngését. A tudatosság úgy növekszik, ahogy felismerjük a Világ tökéletességét. De miért a fájdalom, szenvedés, betegség, háború, gonosz? Hogyan lehet egy ilyen Világ tökéletes? Azt állítani, hogy a Világ javításra szorul, azt jelenti; tudjuk a dolgoknak, hogyan kellene lenniük. Emberi lény ezt nem tudja, és talán nem is tudhatja.
A Világ tökéletes, mert létezik. Most történik ebben a pillanatban. A Világ minden lehetõsségünk összessége. Ezzel szemben minden gondolatunk arról, hogy az élet mennyivel jobb lenne, ha nem lenne fájdalom, szenvedés, betegség, háború és semmi rossz, mindössze önérdekû elképzelések—ezek a dolgok rendelkeznek a Világ teljes súlyával maguk mögött, nem csupán eszmék. Ezek léteznek. Tehát tökéletesek. Más szavakkal, ezek a dolgok az Élet.

A lényeg, hogy a világ nem tartozik nekünk semmivel. És mivel embertársaink maguk is a világ részei, õk sem tartoznak nekünk soha semmivel. E helyett, mi tartozunk a világnak egy halállal. És tartozunk a világnak egy élettel is. Minden ami vagyunk, az maga a Világ.

   

Kivételesen tudatos lények azok, akik belenyugodtak abba, hogy egyedül vannak. Nem minden lény teszi ezt meg. Az egyedüllét megköveteli, hogy szembenézz a Halál leghatalmasabb fegyverével: a félelemmel. Egy kivételesen tudatos lét megkívánja, hogy legyen bátorságod egyedül lenni a haldoklás útján. De egy kivételesen tudatos lény elfogadja a teljes felelõsségvállalást is, azért hogy õ is része a Világnak. Egy kikezdhetetlen lény rendelkezik azzal a bátorsággal is, hogy soha nem magányos. A bátor, független szerves lények szerelemre lépnek a világgal. A szépség mûértõivé válnak. Pillanatgyûjtõkké.

A védelem, amit felállítottunk a Halállal szemben, a dolgok, melyekbõl halhatatlansági projectünk áll, elegyednek. Valódi helyzetünket, mint a Világ felelõsségteljes részét, a szabad színészt a Végtelenben, elcseréljük azért az illúzióért, hogy a világtól elszeparált egyedek vagyunk, akik elszámolást végeznek és mindig készen állnak, hogy a sértõdött hitelezõ szerepét játsszák. A dolgokat személyesre vesszük. Még azoknak a lényeknek is, akiket szeretünk, fizetniük kell a kiváltságért, hogy szeretjük õket. Még a mágikus út is, amelyen keresztül mindannyian a világra jöttünk, a sex, titkos ügyletté torzult, mert amit eladunk, a saját szabadságunk…

Kivételesen tudatos lények nem adják fel a szerelmet, csak azért mert más lények nem szerethetõk. Nem mondanak le a szexrõl, csak mert az mocskos. Az ilyen lények számára a szerelem és a szex nem védekezés a Halállal szemben, hanem válasz az Életre.
Mit ért a bölcs azon, hogy Isten a szeretet? Azt, hogy a világ a legfennköltebb szeretet kifejezõdése, szeretet, mely annyira személytelen, annyira elvont, hogy felfoghatatlan azok számára, akik nem teljesen élnek. Teljesen élni annyi, mint tudatosan élni a világ félelmetes gyönyörûségét és teljességét. A kivételesen tudatos szerves lények szerelemesek a világba. Mivel életüket már nem tevékenységekre alapozzák, szabadon játszhatnak kedvük szerint. A világosság, ami ezzel jár, lehetõvé teszi, hogy érzékeljék a különbséget az önzõ vágyak sugallatai és a világ felkérései között. A világ felkér bennünket, hogy csatlakozzunk. Elfogadni a meghívást—hozza létre a világot. Elfogadni a meghívást, hogy a világot széppé tesszük, szeretni, alkotni, tanulni, csodákat látni, ez a tökéletes kifejezõdése az absztrakt szeretetnek a világ szívében. A világ meghívásait elfogadni, egyenlõ a kikezdhetetlenséggel.

Örülj neki, hogy fáj a szíved, mert az arra utal, hogy szeretsz. Örülj, mert a világ meghívott és láthatod a tökéletességét egy másik emberben.
De ne feledd, a világot nem birtokoljuk, és a világ nem tartozik nekünk semmivel. Az önzés elvakít, és nem látjuk hogy szeretetünk igazi csoda—hogy sokkal többet adhatunk, mint amennyit valaki képes volna tõlünk valaha elfogadni.
A kivételesen tudatos lények megengedik azok számára, akiket szeretnek, hogy elvegyék azt, aminek hasznát veszik, és vidámak, mert szolgálhattak, mert ott lehettek abban a pillanatban és láthatták gyönyörû "kedvesüket". A kivételesen tudatos lények egész életükben azon fáradoznak, hogy minél több ilyen fennkölt pillanatra tegyenek szert, birtokvágy, mohóság, és elvárás nélkül elfogadva a világ meghívásait.
Az õ kedvesük a világ, és arra lettek felkérve, hogy szolgálják a világot, hogy szeressék a világot, hogy tanúsítsák a világot, azzal, hogy teljes mértékben részt vesznek benne. Egy brazil mûvész, Caetano Veloso nagyszerûen megfogalmazta ezt. Költeménye megragadja a tisztelet és az alázat érzését, amit egy kivételesen tudatos lény érez, amikor teljesen él és tanúja szerelmének. Az egész vers mindössze egyetlen sor:

"Milyen gyönyörû tud lenni egy lény?!"

Carlos Castaneda