Édesvíz kiadó, 1993.

(részlet)

Elmagyarázta, hogy a belsõ dialógus megállítása a kulcspontj mindannak, amit a látók ûznek, amirõl találkozásunk elsõ napjától kezdve beszél nekem. Többször megismételte, hogy a gyûjtõpontot a belsõ dialógus rögzíti le eredeti helyzetében.
Ha egyszer sikerül megvalósítani a csöndet, attól fogva minden lehetséges. Akartad, hogy szûnjék meg a belsõ párbeszéd, miáltal új szándékot, új parancsot adtál magadnak, majd pedig saját parancsod a Sas parancsolatává vált.
Az új látóknak ez az egyik legkülönösebb felfedezése; vagyis hogy a mi parancsolatunkból a Sas parancsolata válhat. A belsõ dialógus ugyanúgy áll meg, ahogyan elindul - akarás által. Ahogy megtanulunk beszélni magunkban, megtanuljuk kezelni az akaratot. Akarjuk, hogy magunkban beszéljünk. A belsõ dialógus megállítása pontosan ugyanezzel a módszerrel történik - akarnunk kell, szántszándékkal kell elõidéznünk, hogy abbamaradjon.

A harcosok azért vannak ezen a világon, hogy megtanuljanak elfogulatlan tanúként jelen lenni, hogy megértsék önmaguk rejtélyét, és megízleljék azt a diadalmámort, amely abból ered, hogy megtanulják, mik is vagyunk valójában. Ahhoz, hogy valakibõl páratlan nagual váljék, szeretnie kell a szabadságot, és végtelenül szenvtelennek kell lennie. Éppen az teszi olyan veszélyessé a harcos ösvényét, hogy a harcos útja homlokegyenest ellentétes a modern ember élethelyzetével.

Kit érdekel a bánat? Ne gondolj másra, csak a rejtélyekre! Csak a rejtély számít! Élõlények vagyunk; meg kell halnunk, és meg kell válnunk a tudomásunktól. Ám ha ezen csak egy árnyalatnyit is tudnánk változtatni, micsoda rejtélyek várnának ránk! Micsoda rejtélyek!

A régi látók azt mondták, ha egyszer a harcosok is kénytelenek a belsõ beszélgetésre, akkor legalább legyen ez a beszélgetés annak rendje és módja szerint való. A régi látó emberek számára ez azt jelentette, hogy a belsõ párbeszédnek a varázslásról és öntükrözésük felnagyításáról kellett szólnia. Az új látók számára a harcosok belsõ beszélgetése nem párbeszédet jelent, hanem a szántszándék józan parancsok által való szenvtelen irányítását.
A szántszándék irányítása egy paranccsal kezdõdik, amelyet az ember magának ad; a parancsot ezután addig kell ismételgetni, amíg nem lesz belõle a Sas parancsolata, mikor is eltolódik a gyûjtõpont, ennek megfelelõen akkor, amikor a harcos eljut a belsõ csönd állapotába.

Az ember legnagyobb ellensége az önhittség. Gondold csak meg, nem attól gyengülünk-e el leginkább, hogy embertársaink tettei és gaztettei rosszul esnek nekünk. Az önhittségünk miatt van, hogy életünk legnagyobb részében sértõdöttek vagyunk. Az önhittség nem valami egyszerû és naiv dolog. Egyrészt ugyanis éppen önmagunk fontosságának tudata a magva annak, ami jó bennünk, másrészt viszont ugyanez a magva annak is, ami rohadt. Mesteri módon megalkotott haditervre van szükség ahhoz, hogy az ember meg tudjon szabadulni a rohadt résztõl. a harcosok nem elvi alapon küzdenek önmaguk fontosságának tudata ellen, hanem egy haditerv részeként. A te hibád az, hogy mindent erkölcsi értelembe fogsz fel, amit mondok.
A kikezdhetetlenség nem más, mint az energia helyes felhasználása. Amirõl én beszélek ahhoz a moralitásnak a gyanúja sem fér. Sikerült energiát megtakarítanom, ettõl vagyok kikezdhetetlen.