Könyv : Ixtláni utazás (részlet)
2007.05.14. 12:13
Édesvíz kiadó, 1997.
(részlet)
A döntéseinkért vállalt felelõsség azt jelenti, hogy készek vagyunk meghalni értük. Nem fontos az elhatározás tárgya. Semmi sem fontosabb, sem kevésbé fontos más dolognál. Hát nem látod? Ahol a halál vadászik, ott nincs kicsi meg nagy döntés. Csak döntések vannak, amelyeket elkerülhetetlen halálunk színe elõtt hozunk.
Az elérhetetlenség azt jelenti, hogy finoman érinted a környezõ világot. Nem eszel meg öt foglyot, csak egyet. Nem bántod a növényeket pusztán azért, hogy sütõgödröt csinálhass. Nem teszed ki magadat a szél erejének, hacsak nem muszáj. Nem használod ki, nem facsarod ki az embereket, amíg össze nem fonnyadnak, különösen azokat, akiket szeretsz. Az elérhetetlenség azt jelenti, hogy szándékosan elkerülöd önmagad és mások kimerítését. Azt jelenti, nem vagy kiéhezett, nem vagy kétségbeesett, mint az a szerencsétlen flótás, aki fél, hogy soha többé nem lesz mit ennie, és magába töm mindent, mind az öt foglyot!. A vadász tudja, hogy újra és újra vadat fog a csapdájába csalni, nem aggódik hát. Az aggódás elérhetõvé változtat. Önkéntelenül is elérhetõk leszünk tõle. És ha aggódunk, kétségbeesésünkben mindenhez ragaszkodunk; és ha ragaszkodunk, elkerülhetetlenül kimerítjük azt, akihez vagy amihez ragaszkodunk. Az elérhetetlenség nem azt jelenti, hogy bujkálsz, meg titkolódzol. Azt sem jelenti, hogy nincs dolgod emberekkel. A vadász mértékletesen, gyöngéden bánik a világgal, függetlenül attól, hogy ez a világ tárgyakból, növényekbõl, állatokból, emberekbõl, vagy erõbõl áll. A vadász bensõséges kapcsolatban van a világgal, és mégis elérhetetlen ugyanennek a világnak. Azért elérhetetlen, mert nem csavarja ki a világot. Könnyedén érinti meg, addig marad, ameddig maradnia kell, majd sebesen továbbmegy, és alig hagy nyomot maga után.
Semmi sem biztosít minket arról, hogy életünk vég nélkül folytatódik tovább. Éppen most mondtam, hogy a változás hirtelen, váratlanul érkezik, a halál nemkülönben. Vannak emberek, akik nagyon figyelnek arra, hogy mit tesznek. Boldogok, mert annak teljes tudatában cselekszenek, hogy nincs idejük; ettõl tetteik különös erõvel telnek meg. A tettekben erõ van. Különösen akkor, amikor a cselekvõ tudja, hogy az utolsó csatáját vívja. Különös, mindenünket átjáró boldogsággal jár, amikor teljes tudatában cselekszünk annak, hogy amit teszünk, könnyen az utolsó földi csatánk lehet. Javaslom, értékeld át az életedet, és ebbõl a megvilágításból szemléld a cselekedeteidet.
A varjúcska mutatta meg azt a helyet, és láttam ott a lehetõséget, hogy megértessem veled, hogyan viselkedik valaki a harcos hangulatában. Aznap éjjel mindent a megfelelõ hangulatban csináltál. Irányított és ugyanakkor elengedett állapotban voltál, amikor leugrottál a ketrecért a fáról, és odaszaladtál hozzám. Nem bénított meg a félelem. Azután meg, a szikla tetejénél, amikor a puma felüvöltött, remekül mozogtál. Biztos vagyok benne, hogy magad sem hinnéd, mire voltál képes, ha napfénynél megvizsgálnád a terepet. Bizonyos fokig elengedted, bizonyos fokig uraltad magad. Nem engedted el magad, és csináltad össze a nadrágod, ugyanakkor elengedted magad, és teljes sötétben megmásztad a falat. Ha eltéveszted a csapást, halál fia vagy. Ahhoz, hogy felmássz azon a falon, egyszerre kellett figyelned magadra és elengedned magad. Pontosan ezt nevezem a harcos hangulatának.
Te is személyi erõre vadászol, noha még nem élsz úgy, mint egy harcos. Ma a Nap jelet adott neked. Életed mûvének legnagyszerûbb gyümölcsére a nap vége felé kerül majd sor. Nyilvánvalóan nem szereted a korai fény fiatal ragyogását. Nem vonz a reggeli utazás. A te kincsed a haldokló Nap: vén. Sárgás és lágy. Neked nincs ínyedre a meleg, de szereted az izzást. Így hát itt fogsz táncolni a halálodnak, ezen a dombtetõn, a nap végén. És utolsó táncodban elmeséled a küzdelmeidet, megnyert, s elvesztett csatáidat; elmeséled a személyi erõvel való találkák örömeit és meglepetéseit. Táncod elmondja majd a titkokat és csodákat, melyeket elhalmoztál. S a halálod itt ül majd, és figyel. A haldokló Nap, akárcsak ma, izzó fényt sugároz rád, de nem éget. A szél csendes lesz, enyhe, s dombtetõd remegni fog. Mikor elérsz a táncod végére, belenézel a Napba, mert soha többé nem látod már sem ébren, sem álmodásban, s akkor halálod délre mutat majd. A végtelenségbe.
Az a szikla ott a tevés miatt szikla - jelentette ki. Egymásra néztünk, s elmosolyodott. Vártam a magyarázatot, de õ továbbra is csendben maradt. Végül meg kellett jegyeznem, hogy nem értem, mire gondolt. - Ez tevés! - kiáltott fel. - Tessék? - Ez is tevés. - Mire célzol Don Juan? - Arra, hogy a szikla a tevéstõl szikla, s a bokor is attól bokor. Te a tevéstõl vagy te, én a tevéstõl vagyok én. Valahányszor beszélni kezdünk a tevésrõl, mindig másról lesz szó. Jobb, ha csak cselekszünk. Vegyük például azt a sziklát. Nézni tevés, de látni nemtevés. Az a szikla azért szikla, mert mindent tudsz ahhoz, hogy sziklává tedd. Ezt hívom tevésnek. A bölcs például tudja, hogy a szikla csak a tevés miatt szikla, tehát, ha nem akarja, hogy a szikla szikla legyen, csupán nemtevését kell gyakorolnia.
A harcos mûvészete az, hogy kiegyensúlyozza az emberlét rettenetét az emberlét csodálatosságával.
|