Püski kiadó
Várható megjelenése: 2004.

(részlet)

DON JUAN TANITÁSAI

Az erõ olyan tudáshoz kapcsolódik, amit az ember tartani tud. Mi értelme van valamit tudni ami használhatatlan? Ezek nem fognak felkészíteni az elkerülhetetlen találkozásra az ismeretlennel.

Ebben a világban semmit sem kapunk ingyen. Bármit kell megtanulni, azt nehezen kell tanulni.

Az ember úgy közelit a tudáshoz, mint ahogy háborúba megy: éberen, félelemmel, tisztelettel. A tudásért menni, vagy háborúba indulni bármilyen módon nagy hiba és aki ezt elköveti lehet, hogy nem lesz ideje megbánni.
Amikor az ember eleget tett a négy követelménynek - éberség, félelem, tisztelet és teljes bizonyosság - akkor nem követ el hibát, amit számba kellene vennie, ilyen körülmények között cselekedetei nem a bolond cselekedeteire fognak emlékezni. Ha az ilyen ember elbukik vagy veszít, csak egy csatát fog elveszíteni és nem követi kicsinyes megbánás.

Minden egyes alkalommal, amikor az ember tanulásba fog olyan keményen kell dolgoznia, ahogy csak tud, és tanulási képességének korlátait saját természete határozza meg. Ezért nincs értelme a tudásról beszélni. A tudástól való félelem természetes. Mindannyian átéljük, és semmit sem tehetünk ellene. Bármilyen félelmetes azonban a tanulás, sokkal borzasztóbb egy embert elképzelni tudás nélkül.

Ha valaki dühös az emberekre ez azt jelenti, hogy cselekedeteiket fontosnak tartja. Ezt az érzést sürgõsen meg kell szüntetni. Az emberek cselekedetei nem lehetnek annyira fontosak, hogy elnyomják egyetlen értelmes választásunkat: elkerülhetetlen találkozásunkat a végtelennel.

Minden egy a sokmillió ösvény közül. Ezért a harcosnak mindig észben kell tartania, hogy egy ösvény csupán egy ösvény, ha úgy érzi nem szabad követnie, akkor semmilyen körülmények között sem szabad rajta maradnia. Döntésének, hogy az ösvényen marad-e vagy elhagyja, félelemtõl és ambíciótól mentesnek kell lennie. Minden utat alaposan és tudatosan meg kell vizsgálnia. Van egy kérdés, amit a harcosnak fel kell tennie: van ennek az útnak szíve?
Minden út egyforma: sehova sem vezet. De a szív nélküli út sosem örömteli. Ugyanakkor a szívvel rendelkezõ út könnyû - nem kell a harcosnak küzdenie, hogy megszeresse, az utazást örömtelivé teszi, mindeddig, amíg követi, egy vele.

Létezik a boldogság világa, ahol a dolgok között nincs különbség, mivel ott senki sem tartja a különbséget számon. De ez nem az emberek világa. Vannak emberek, akik hiúságukban azt hiszik, hogy két világban élnek, de ez csak az õ hiúságuk. Egyetlen világlétezik számunkra. Emberek vagyunk és az emberek világával kell megelégednünk.

Az embernek négy természetes ellensége van: a félelem, a tisztánlátás, a hatalom és az öregség. A félelmet, a tisztánlátást, a hatalmat le lehet gyõzni, de az öregséget nem. A hatását késleltetni lehet, de sohasem lehet legyõzni.

Megjegyzések

Mindennek az esszenciája, amit Don Juan tanítványságom kezdetén mondott, benne van az idézetek absztrakt természetében, melyeket az elsõ könyvembõl választottam. A Don Juan tanításaiban. Abban az idõben amirõl a könyv szól, Don Juan nagyon sokat beszélt a szövetségesekrõl, erõnövényekrõl, a Mescalitóról, a Kis Füstrõl, a szélrõl, a folyók és hegyek szellemeirõl, a bozótos szellemeirõl, stb. stb. Késõbb, amikor kérdeztem kijelentéseirõl, hogy miért nem beszél róluk többet, zavartalanul bevallotta, hogy tanítványságom kezdetén az én érdekemben ment bele az összes mû-indián sámán halandzsába.
El voltam képedve. Elgondolkodtam, hogy jelenthet ki ilyesmit, ami nyilvánvalóan nem igaz. Komolyan gondolta amit mondott és én igazán az az ember voltam, aki bizonyíthatta szavainak és hangulatainak valódiságát.
- Ne vedd komolyan - mondta nevetve -, nagyon élvezetes volt belevinni ebbe a sok marhaságba, különösen mivel tudtam a te javadra csinálom.
- Az én javamra? Milyen aberráció ez?
- Igen, a te javadra. Azzal ugrasztottalak be, hogy a te világodból való dolgokkal lekötöttem a figyelmed, melyek téged mélységesen vonzanak és könnyedén lenyelted ezt a horgot.
Nekem csak az osztatlan figyelmedre volt szükségem. De, hogy tudtam volna elérni a fegyelmezetlen lényeddel? Te magad mondtad többször is, hogy azért maradtál velem, mert amit mondtam a világról, az számodra vonzó volt. Te azt nem tudtad kifejezni, hogy a vonzalom, amit éreztél azon alapult, hogy minden elem, amit mondtam, homályosan ismerõs volt számodra. Azt gondoltad, hogy ez a homályosság a sámánizmus, és ez után mentél, vagyis maradtál.
- Mindenkivel ezt csinálod Don Juan?
- Nem mindenkivel, mert nem mindenki jön hozzám, azonkívül engem nem mindenki érdekel. Engem egyedül te érdekeltél és érdekel. Az én tanárom, Julian nagual hasonlóképpen ugratott be. Az érzékiségemmel és kapzsiságommal ugratott be. Megígérte, hogy megkapom az összes környezetében lévõ gyönyörû nõt és, hogy arannyal borit be. Gazdagságot ígért, és én bedõltem. Az én ágamban az összes sámán emberemlékezet óta így lett beugratva. Az én ágam sámánjai nem tanítók vagy mesterek. Egy fabatkát sem adnak azért, hogy tanítsák azt amit tudnak. Õk a tudásuknak örököst keresnek, nem olyan embereket, akik halványan érdeklõdnek a tudásuk iránt, csak intellektuális okból.
Don Juannak igaza volt, mikor azt mondta, hogy teljesen bedõltem taktikájának. Meg voltam gyõzõdve róla, hogy megtaláltam a tökéletes sámán néprajzi informátort. Ez abban az idõben volt, amikor Don Juan támogatásával és hatására naplót írtam és olyan régi térképeket gyûjtöttem, amelyeken megtalálhattam a régi yaqui indián településeket az 1700-as végén keletkezett jezsuita krónikáktól kezdve. Feljegyeztem az összes helyet és a legkisebb változásokat is rögzítettem, és töprengtem, miért kellett a települést áthelyezni és miért mutattak mindig kissé más mintát. Ál-spekulációk az okokról és az okoskodó kétkedések teljesen elárasztottak. Több ezer lapnyi, könyvekbõl és krónikákból kiírt jegyzetet gyûjtöttem össze. Tökéletes antropológia-tanuló voltam. Don Juan minden lehetséges formában sarkalta fantáziámat.
- A harcos ösvényen nincs önként jelentkezõ - mondta Don Juan magyarázkodva. - Az embert akarata ellenére rá kell szorítani a harcos ösvényre.
- Mit csináljak azzal a sok jegyzettel Don Juan, amikre beugrattál, hogy gyûjtsek? - kérdeztem akkor.
A válasza közvetlenül sokkoló volt számomra - Írj könyvet belõlük - mondta. - Biztos vagyok benne, ha elkezdesz írni, úgysem fogod használni azokat a jegyzeteket. Azok használhatatlanok, de hát ki vagyok én, hogy ezt kijelentsem neked. Jöjj rá magad. De ne törekedj arra, hogy úgy írj, mint egy író. Törekedj arra, hogy úgy csináld, mint egy harcos, mint egy sámán-harcos.
- Mit értesz ezen Don Juan?
- Nem tudom. Jöjj rá magad.
Teljesen igaza volt. Sohasem használtam azokat a jegyzeteket. Ehelyett azon kaptam magam, hogy akaratlanul az észlelés más formáinak szinte felfoghatatlan lehetõségeirõl írok.