Ha ellenben eredeti természetének megfelelõen képes volt nemcsak megõrizni saját tüzének erejét és hatalmát, de a fensõbb tûz hatásával még csak felfokozta, ebben az esetben nem csoda, ha halálakor a tüzes hõség sem emészti fel gyorsabban a tisztátalan formát, amely mindeddig szabad mozgásában akadályozta, nem csoda, ha ennek az alakzatnak eltûnése nem megy végbe hevesebben.
Ámde mi történik akkor, ha ez a fensõbb tûz az egész embert lángba borította? Az anyagnak még végsõ nyomát is megsemmisíti, testének még maradékára sem lelnek, mivel semmi tisztátalant nem hagy maga után. Az ilyen ember hasonló azokhoz a kiválasztottakhoz, akiket földi pályájuk végeztén tüzes szekéren láttak az égi tájakra emelkedni, a tiszta formának azon a feltörõ lobogásán, amely lényünk természetéhez közelebbi, mint anyagi burkunk, és amely szünet nélkül él bennünk, akkor is, ha az anyaggal összenõttünk.

Mint vélekedjünk ezek után a fordítókról, akik azt mondatják Jóbbal: "Istent testemben fogom meglátni". - Az Írás ennek ellentmond... Mert Jób, miután felismeri, hogy Megváltója él, s ezzel azt, hogy neki a por fölé kell emelkednie, magától értetõdõen így szól: "Majd ha nyomorúságom szétroncsolta és elpusztította testi burkomat, meglátom Istent" - és nem azt mondja, hogy testében, amint a fordítók állítják, hanem testén kívül.