LEGYÜNK HÛEK A MAGUNK TERMÉSZETÉHEZ

Amikor mások természetéhez alkalmazkodunk, vigyázzunk, nehogy a magunkét eláruljuk. Az ilyesmi elviselhetetlenül nevetséges és nem is bocsátják meg nekünk. Milyen balga hiúság abban a hiszemben élni, hogy bármilyen szerepet megjátszhatunk, hogy bármiféle jelmezt felölthetünk. Legyen az bárki, ha nem a maga jellemének megfelelõen viselkedik, bizalmatlanságot ébreszt, és hamis fensõbbségével érzékenységünket sérti. Ha csak lehet, legyünk egyszerûek, szerények és egyenletesek. Csak olyasmirõl beszéljünk az emberekkel, ami érdekli õket, és amit szívesen meghallgatnak. Ne terheljünk másokat kérdéseinkkel. Hibáikkal szemben legyünk türelmesek, képességeikkel szemben figyelmesek; gyöngeségeikre, elõítéleteikre legyünk tekintettel. Íme, a magasabb rendû ember természetes viselkedése, amellyel minden erõfeszítés nélkül a mások természetéhez alkalmazkodik. A túlságos finomkodás nem vall különös ügyességre; a mûvészet forrása a természet tökéletlensége.