Az élet értelmérõl

Egyszer, egyik ismerõsöm hat éves kisfia – akiben elõször tudatosult a halál létezése –, megkérdezte az édesapjától: „Apa, én is megfogok halni?” Édesapja így felelt neki: „Igen, de ez még nagyon sokára lesz.”
Láttam, hogy még ez a kisgyermek sem nyugodott meg a választól.
Az ember, felnõtt ésszel, sokkal mélyebben képes átlátni a problémát.
Az alábbiakban, idézzünk fel néhány gondolatot, a világirodalom remekmûveibõl:

Az élet értelmén töprengve azt mondja Salamon király:

"Micsoda haszna van az embernek minden õ munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljõ, a föld pedig mindörökké megmarad (…) Nincs emlékezet az elõbbiekrõl, azonképpen nem lesz emlékezet azokról, akik azután lesznek. Én, királya voltam Izraelnek Jeruzsálemben. És adtam az én elmémet bölcsen való tudakozásra, (…) és gyûjtöttem bölcsességet mindazok felett, a kik fõk voltak elõttem Jeruzsálemben, és az én elmém bõven látott bölcsséget és tudományt! Adtam azért az én elmémet a bölcsességnek tudására (…) és megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme! . . . Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbít a tudományt, öregbíti a gyötrelmet. Mondtam azért az én szívemberi: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És íme, az is hiábavalóság! A nevetés, azt mondom: bolondság, a vigasságról pedig, mit használ az? Elvégzem az én szívemben, hogy boritalra adom magamat (pedig szívem a bölcsességet követte), és elõveszem ezt a bolondságot, amíg meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó. (…) Felette nagy dolgokat cselekedtem, építettem magamnak házakat, ültettem magamnak szõlõket. Csináltam magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ültettem beléjük mindenféle gyümölcstermõ fákat. Csináltam magamnak víztartó tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét. Szereztem szolgákat és szolgálókat, házamnál növekedett szolgáim is voltak, öreg és apró állatoknak nyájaival is. Többel bírtam mindazoknál, akik voltak én elõttem Jeruzsálemben. Gyûjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat, szereztem magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, nõt és nõket. És naggyá lettem, és megnövekedem mindazok felett, akik elõttem voltak Jeruzsálemben. (…) Valamit kívántak az én szemeim, meg nem vontam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vigaszságtól. És tekintettem minden dolgaimra, melyeket cselekedtek az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem, és íme az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt! (…) (Mert) megismertem, hogy ugyanazon egy végünk lesz mindnyájunknak. Azért mondám az én elmémben: a bolondnak állapota szerint lesz az én állapotom is, miért vagyok tehát én bölcsebb? És mondtam az én elmémben, ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké, mivelhogy a következendõ idõkben már mind elfelejtetnek, és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyûlöltem az életet, mert gonosznak látsszék nékem a dolog (…) Gyûlöltem én minden munkámat is, mellyel munkálkodom a nap alatt, mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, aki én utánam lesz . . . Mert micsoda marad meg az embernek minden õ munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel õ munkálkodott a nap alatt? (…)
Mert az élõk tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit nem tudnak, mivelhogy emlékezetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gyûlöletük, mind gerjedezésük immár elveszett és többé semmi részük nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik." (Biblia, Prédikátor könyve, 1-6. és 9. fejezetek.)

Salamon bölcs király volt, Izrael nagymértékben köszönheti virágzását Salamon értelmének.
A királynak mindene megvolt testileg, lelkileg: nem szenvedett hiányt bölcsességben, lelki érzékenységben, igazságosságban; sem hatalomban, hírnévben, vagyonban. Ideális állapotban volt ahhoz, hogy boldog legyen.
Mégsem volt az, mert felismerte, hogy minden mulandó. Amikor értelmével átlátta, hogy a hírnév, a hatalom, a bölcsesség, a tudomány (és minden, ami benne, Salamonban érték volt), az enyészet felé halad vele együtt, azt mondta: „A sok bölcsességben sok szomorúság van, s mindaz aki szaporítja a tudást, szaporítja a gyötrelmet is.” Szomorúvá vált amikor megértette, hogy neki – a bölcs királynak – ugyanolyan vége lesz, mint egy bolondnak: férgek rágják szét a testét. Ekkor megpróbálta elterelni figyelmét errõl: belevetette magát a szórakozásba: ezer ágyasa lett és duzzadó kincstára. Amikor sem a kéjelgés, sem a vagyon nem nyugtatta meg, díszkerteket, öntözõrendszert és palotákat építtetett, hátha az alkotóvágy, a mûvészi érzék, vagy a látványba vetett gyönyörûség hoz majd boldogságot lelkének, de nem így történt. Ivásba kezdett, hogy elfelejtkezzen az emberi nyomorúságról.

Teljes cikk