Horváthné Schmidt Ilona

                           SÁMÁNTECHNIKA:
           MISZTIKUM VAGY ÖNFEJLESZTÕ - GYÓGYÍTÓ MÓDSZER?

             Elhangzott a Magyar Pszichológiai Társaság
                XII. Országos Tudományos Nagygyûlésén
                  (1996. május 22-25.), Budapesten.

A sámánizmus kialakulása a korai sziklarajzok alapján több tízezer
évvel ezelõttre tehetõ. Õshazája Belsõ-Ázsia. Gyökerei azon szibériai
törzsekhez nyúlnak vissza, melyeket a magyarral nyelvrokonoknak
tartanak. A sámánizmus formái fellelhetõk Észak- és Dél-Amerikában,
Ausztráliában, Indonéziában, Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben és
Japánban egyaránt.

A sámánizmus õsi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási
fejlõdés korai formáival, az animizmussal, mely szerint minden
élõnek és élettelennek lelke van, és a totemizmussal, mely alapján
a nemzetség õseként állatot tiszteltek.

A sámán - mely Magyarországon táltosként ismert - feladata, szerepe
sokrétû: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója,
szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák,
énekek õrzõje, áldozati rítusok irányítója. "Lélekutazásait" gyógyítás
céljából, vagy a halott lelkének túlvilágra kisérésének szándékából
tette.

A sámánhitben a világegyetem hármas tagolódású, felsõ, középsõ és alsó
világra oszlik. A középsõ világ a Föld. A középsõ világot az alsó és
a felsõ világgal égígérõ fa, világfa, (sámánfa), világhegy, hatalmas
folyó, világtenger köti össze. A mitológiában minderre szép leírásokat
találunk.

Az õsi sámánok archaikus létformájában, a test és a szellem egységében,
a tudatos lélektõl a kollektív tudattalan még nem vált el. A kollektív
tudattalant mint szellemvilágot ismerték és az eksztázis állapotát
használták fel a kapcsolattartásra.

A sámánokat az eksztázisba jutás mestereinek tarthatjuk. Az önkívületi
állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a tánc
pergõ ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak. Növények
kivonatait, füstjeit is használták a tudatuk kitágításához, a
transzállapotba kerüléshez, de a kábítószeresekre jellemzõ
kontrollvesztéses, függõ állapot számukra ismeretlen maradt. A sámánok
a lélekutazások során tudatában voltak megváltozott tudatállapotuknak,
ezért is tekinthetõk olyan embereknek, akik a földi és a szellemi
valóságban egyaránt biztonsággal mozogtak, és ismerték a különbözõ
dimenziók eltérõ szabályait.

A sámánok eksztatikus állapotban szellemi segítõik kíséretében,
vezetésével tettek "lélekutazásokat".

A kezdeti alsó világba történõ utazások alkalmával - ahová pl.
alagúton, földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el -, találkoztak
állati segítõikkel. A késõbbiekben ezek a szellemi segítõk,
szimbolikus erõforrásokként erõvel, energiával "látták el" a
sámánokat.

A felsõ világba égígérõ fán, füstcsatornán, létrán, szivárványon
egyaránt eljuthattak. Az elsõ ilyen irányú utazás olyan élménnyel
járhatott, mintha ködrétegen, felhõn, vagy fénypásztán kellene
áthatolniuk. A felsõ világban szellemi mesterekre, tanítókra
leltek, akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítették õket. A szellemi
tanító nemegyszer a nagyszülõ, nõknél a nagymama (õsanya). Néhány
társadalomban a sámánok örökölték szellemi segítõjüket és egymás
között ki is cserélhették azokat.

A sámán kapcsolata a szellemi szövetségeseivel, akik pszichikus,
mágikus erõvel rendelkeznek és az egyetemes tudás birtokosai,
létfontosságú. A sámán az adott dimenzióban céltudatos cselekvésre
törekedett. A lélekutazások aktív résztvevõje volt, de nem irányítója.
Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belsõ szimbolikus erõforrásaira
támaszkodott, a szellemi szövetségesei tudására, erejére hagyatkozott.
Ezzel is magyarázható, hogy a sámánoknál ismeretlen volt a kiégés - a
burn out - jelensége.

A sámánmunka alapszabályai kötelezõ érvényûek voltak, meghatározták a
lélekutazás kereteit. Ezek: a tiszta szándék, a világos cél, a bizalom
és tisztelet - a segítõ szellemek, és a kapott tudás felé -, és a
szeretetteljes lelkület.

A sámán szellemi kisérõivel való kapcsolata többféle. Néhányuknak
a sámán a "gazdája", utasításokat adhatott számukra, más segítõk
oltalmazták, védték õt. Egyfajta "spirituális házasság" is
létrejöhetett közöttük.

A szimbolikus segítõket felfoghatjuk pszichikus síkon a sámán belsõ
alteregóinak. A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi
segítõivel. Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben
támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival
való azonosság érzését.

Az azonosulást az adott állat bõrébõl származó ruhák, tollából
készített fejdíszek használatával mélyítették.

A dobolás, a csörgõ hangja, a sámánénekek a szellemi segítõk
"hívására" is szolgáltak. A sámán énekkel, tánccal, csörgõzéssel
sajátos rituálét alakíthatott ki, mely segítette a szellemi,
szimbolikus segítõivel való minél személyesebb, erõteljesebb
kapcsolat létrehozását.

A sámánok rituális, szimbolikus, spirituális gyógyító tevékenysége
igen nagy erejû.

A sámán gyógyító munkájának elsõ lépése a szellemi szövetségeseivel,
szimbolikus erõforrásaival való kapcsolatfelvétel volt, segítségkérés
céljából. A segítõivel tánc, csörgõ, ének vagy dobszó közvetítésével
került kapcsolatba, ami egyben az eksztázis állapotának elérését is
jelentette. A sámándob szimbolikusan a sámán "szállítóeszköze", a
szojotok "táltosló"- nak nevezték, jelezvén, hogy a dob monoton
ritmusának segítségével szinte "belovagolnak" a szellemek világba.

A sámánt a gyógyítás diagnosztikai részénél a szellemi segítõk a
betegség "szellemi okozójáról" való tudás megszerzésében "támogatták".
A megváltozott, kitágult tudatállapotát felhasználta arra, hogy "nem
hétköznapi módon" észlelje a személy energiamezejének változásait.
Az egyes szervek mûködésérõl kapott belsõ szimbolikus képek a
sámánisztikus látásmód, - melyet az ausztrál törzsek harmadik,
erõs szemnek neveztek - "gyümölcsei".