Nos a mitológia az öseink életében más szerepet játszott, mint manapság. Mondhatni a kulturált, modern idöben egyszerüen elvesztette a szerepét, vagy elfeledtük azt. Nem más, mint mese, történetek Istenekröl, szörnyekröl és hösökröl. Pedig ha elemezzük a mozifilmeket, és egyéb multi-médiál cuccot, amelyekkel bombáznak bennünket minden nap, könnyen felismerhetjük, hogy a kollektív tudatalattiban ott van még valami, amely hösökért nyüszít, ordít, kitörésre vágyakozik..Csak egy példa, ami asszem a legismeretesebb- a Mátrix trilógia. Ez a történet is arról szól, hogy egy hétköznapi, telyesen közönséges embert kérdések kínozzák. Utazásában a válaszok irányába észreveszi a véletleneket (ómen vagy orákel a mitológiában), fokozatosan magabiztosabb lesz, segítöi akadnak, szörnyekkel küzd, lassan hössé-, ideállá válik, és végül is a "teremtövel" néz szembe, és feláldozza magát az emberiségért..Mi meg ott izgulunk vele a vászon elött, drukkolunk, beleéljük magunkat a szerepbe, eggyütt álmodunk...Hát ha ez nem egy Görög Tragédiára emlékeztet, akkor nem tudom..

A régi kultúrákban ugyanez volt a szerepe a mitológiának. Esélyt adott az embereknek az azonosuláshoz. Hangot adott a belsöjükben élö külömbözö személyiségek kibontakozásának, lehetöséget azok átélésére. (föleg a Görög Mitológia, ahol is szinte mindennek van egy Istene.) Ha manapság valaki ezekre a belsö hangokra hallgat, azt jobbik esetben pszichiáterhez viszik, ha nincs akkora "szerencséje", akkor pedig a zárt osztályon töltheti el élete java részét mint szkizoid pszycho. Valahogy arra megy ki a játék, hogy ezeket a belsö hangokat elhallgattassák bennünk, hülyeségnek nyilvánítsák, betegségnek. Pedig éppen hogy "itt van a kutya elásva", ez az oka gyötrödésünknek..Nincsenek értékes ideálok, hösök, akikkel azonosulhatnánk. A kultúra egyre inkább hanyatlik, ami régen értéknek számított, az a tömeg szemében csak haszontalan idötöltés, elmúlt korok poros maradványa.

A saját mítoszom megszerkesztésében sokminden szerepet játszott. Pl. a paradigmám, a hitvilágom, ideáljaim, életszemléletem, stb. Nem is annyira az a fontos, hogy ez a mítosz pontos és helyes legyen, inkább az, hogy személyes legyen. Megnyilvánuljanak benne a szimbólumok, jelek, érzések, motiváció. Ez a fajta történet ugyanis egy portál lehet a tudat alatti intuitív énünk és a racionális gondolkodó égónk között, sajátságos szimbólumaival. Esélyt nyerhetünk így önmagunk megismerésére, és szert tehetünk egy intuitív belsö tudásra, melyhez egyébként köznapi életünkben igen nehezen juthatnánk hozzá.

Az igazság az, hogy mindenkinek van egy sztorija, egy meséje, melyet szívesen elmesélne, netán élne, ha módja lenne rá. Ezek a történetek olyanok, mint a saját világunk. Szimbólumokkal, értékrendszerünkkel, és napvilágra hozzák ezeket. Úgymond megerösítik. Minnél élénkebb és eröteljesebb ez a történet, annál nagyobb hatással van arra, hogy bepillanthassunk tudatalattinkba. Ez a saját mítosz majdnem olyan, mint egy álom, a különbség csak a fantázia irányításában, belsö sugallatban és az akarásban rejlik.

Abban az idöben, amikor fontolóra vettem ezeket a tényeket a saját mítoszom megteremtéséröl, eljött hozzám a "szövetségesem" álmomban. Lovon ülve, telyes erösségében és fényében. Egy harcos - táltos. Bal karján sólyom, hátára kötve kardja. Íja a nyeregben. Egy mágikus alakzat volt, szigorú szemekkel, viszont ahogy megszólalt, hangja nyugtató és vigasztaló volt. Azt mondta, kísérjem el egy darabon, és üljünk egy közeli sziklára. A napnyugtát néztük onnan, miként vörösre festette az égboltot. Beszélgettünk. A harc fontosságáról az életben. Nem arról a harcról beszéltünk, mely agressziót szül, és szenvedést, hanem egy csöndes, belsö harcról, mit mindenki önmagával vív. Saját gyengeségei, a belsö sötétség ellen..És a Négy Egység Útjáról,- amely abból áll, hogy a belsö harcost, táltost, gyógyítót és tanítót egyesíti. Miközben ott ültünk és beszéltünk, az esti szellö játszott copfokba font hajával. Lenyügözö volt ennek a lénynek minden szavát-, minden mozdulatát figyelni. Erövel teli, sugárzó, vibráló jelleme és tudása magával ragadott. Èreztem az igazságot és a fényt szavaiban. A feltételek nélküli segítökészsége é jószándéka lenyügözö volt.

Bíztatott, hogy hívjam, látogassam meg ha szükségem van rá, tanácsot-, útmutatást mindig szívesen ad. Vagy ha egyszerüen a társaságára vágyom. Attól a naptól kezdve a Harcos - Táltos vált az én "lelki- vezéremmé", szövetségesemmé, barátommá és tanárommá. Vannak, akik azt mondják, az ilyesmi csak a fantázia szüleménye, vagy démonokról beszélnek, szellemekröl..Én megálltam a definiálással, nem skatulyázom az ilyen élményeket. Számomra az, ami számít a belsö nyugalom, a tapasztalat, a tudás és az érzések, melyekkel találkozásunkkor gazdagodom. Ö egyesítette bennem elözö életeim tapasztalatait, és mostani életem érték - rendszerét. Ezért hálás vagyok és boldog. Sokat tanultam töle, és a világról, ahol találkoztunk. Hunornak nevezem, mint Nimród fiát, ez a név mindig emlékeztet gyökereimre, és mágikus mivoltunkra.

Amikor felébredtem, egy verset írtam, belsö eröböl, ebböl a csodálatos álomból hoztam magammal:

Ismeretlenböl tör föl az érzés,

nem tudni, mit hoz; kínt, vagy örömet.

Egy másik élet, régmúlt világ tükrözödik,

talán a vágy járatja bolondját?

vagy csak a saját síkján fut tovább?

Mi ez? Szellemvilág?

Ismeretlen hangok, illatok...

Mintha segítséget kérne tölem..

Ó, emlékek, miért bántotok?

Meteorból kovácsolt kardom mellett más penge nem áll meg,

Fénycsóvát rajzolok vele az égre, hadd mutasson utat bárkinek,

kit a tudás utáni törekvés tüze vezényel.

Láttam már ezer naprendszert, ezer csillagot kihunyni,

Életem száma s hossza a végtelenbe tünik,

Ezért szólok hát hozzátok Istenek, lehet, hogy utoljára,-

hallgassátok meg hát énekem!

Szellemképek fénye lóg itt

szívemböl törvén a szikrát.

De hisz bánat az, mi hozzáköt lényedhez,

bánat, és miért, Istenem? szerelem..

( Boldogságom kiáltani lenne kedvem,

és megosztani Veled, Te Kedves,

de nem érlek el, akárhogy is igyekszem -

lélekben is messze vagy tölem.)

Hófödte tájon járok most, csontig hatoló didergés.

Bizonytalan vagy? Bizonytalan vagyok..

A fehér farkas vonítása az utamon kisér.

E istenek nászából született tájon

mindent elnyelö idö - Kronosz!

Méhébe bezárta atyja a fiait,

ne siránkozz!

Dobd el kételjed,

s ne nézz vissza! Fuss, ahogy csak tudsz!

Hallom a Végtelen dalát...

Erö legyen veled utadon, és a szeretet.

Bátran lépkedj, ott vagyunk mind melletted.

Ha szükséged van tanácsunkra, ne szégyeld,

csak kérjed. Amit kérsz, megadatik,

s támogatást kapsz, csak figyelj!

Nyisd ki szíved, fogadd be a fényt,

és légy másnak is útmutató.

Vezéreljenek az erények és a szeretet!

Hadd lássák fényed az égböl is, Angyalok,

Istenek, Vezérek!

 zenei aláfestés (klikk!)