Back to the roots, mondhatni.

Megszületett egy mázolmány, egy érzésröl. A képen egy fiatal indián látható, ki a naplemente bíboros színeit élvezi. A szürkület egy varázslatos idö,- amikor már túl késö van ahhoz, hogy a napot nappalnak nevezhessük, de még túl korai estének hívni..Valamiféle twilight zone, olyan mint egy hangulat, nem lehet pontosan meghatározni, mi is az valójában..Szürkületkor és hajnalban különösen érdemes eröt gyüjteni a Naptól. Ez a fiatal sámán tanonc is azt teszi..Résnyire zárt szemmel a Nap felé fordulva gyüjti össze az utolsó sugarakat a szempillái között áteresztve öket. Ö ismeri a Nap áldását, azt, hogy bármikor kérhet töle energiát, amikor csak szüksége van rá. Az alkonyatot választotta erre ki, mivel jobban megfelel ez az idöpont természetének mint a pirkadat.

Eltelt az idö,- egy-két óra így, amig kettesben az indiánussal, nyugalomban egymás társaságát élveztük.. Majd ahogy az ablakon kinéztem,- hozzám a hajnal érkezett..

A három fényképböl nem sikeredett éppen a legjobban összevágnom egy panoráma-fotót, bocsi, de a reggeli hangulatot érzem, tükrözi ;-)