" hatalmasnak hitt szárnyai apró tollakként hullottak alá fent volt minden ragyogás lent fekete sár várt rá   mert éles volt a fény túl közel repült késõn vette észre fejvesztve menekült   akkor már izzott s fájt az is, hogy él néma sikoly-égõ szárnyak esik de még remél   lent a fekete sár azt súgja-kérj még kapaszkodna,nincs mibe mert fönt még mindig fény   és könyörög és fél és a szárnyai csak tollak kicsinnyé lesz,kétségbeesve keresi a szárnyakat   fekete sártenger fájdalom küszködés vissza a fénybe szörnyû a könyörgés   aztán meglátja tollait sár lepi és fullad nincsenek már szárnyak úrrá lesz az alázat   de mosolyog. és gyûlöli önmagát kibontott szárnyai tollakká alázását   ...és lent a mélyben- nem tudja senki a tollak a fénytõl szárnyaknak látszanak"   Andi