A sötétböl egy fénysugár vezet ki,

megfogom a végét. Húzz, húzz...!

Vezess ki, te fényes, utolsó reménység!

Inkább ördögi kísértés vagyok, mint út,

ami egyszer véget ér..

Mindig újra,meg újra elvarázsollak,

kápráztatom a szemed,-

hogy szerelmünk soha ne legyen öreg,

se megszokás, mint amit eltürnek az emberek,

egy szükséges rossz, csak azért,

hogy biztonságban éljünk

együtt, ahol már kihaltak az érzések...

Inkább ördögi kisértés vagyok, mint álom,

mi ha felébredsz elillan,

s csak fátyol-ként marad vissza az illata,

nem tudván, hogy valóban van..

Amíg tartott, hittél benne, és élted a megfoghatatlant,

de egy kisértés, az mindig megmarad.

Ha rossz is, de tudod, nem távozik,

bárhová mész, mindig

ott van veled és újra elragadtat...

Ameddig csak kísérteni hagyod magad...

Karddal kezemben harcoltam a fényért, és meghaltam. Szellemekkel röpültem, angyalokkal táncoltam, vezérednek fogadtál, és te is meghaltál...

Új életre keltünk, ismét együtt küzdünk. Törékeny testünkben örökké ég a láng, lelkünk erös, szívünkben a remény, soha többé nem veszítünk csatát...

~~~~

Elmesélem ki vagyok. Elmesélem mi vagyok. Árnyékember, az éjszaka gyermeke, szellö a sötétben, egy öszi éjj ölében. Visszavársz, pedig kínoztalak. S kínoztál. Soha sem tudtam meg miért. Talán nem is érdekelt. Az volt a fontos, hogy ott legyek, ne légy egyedül. Elkeseredetten kapaszkodtunk egymásba, reményt kívánva, szeretetet, a két hideg lélek, mint jégcsapok a téli reggeleken. S villogtunk a napfényben...Azt hitted, szeretsz. Azt hittem szeretlek. Pedig csak magadat szeretted és én is magamat. Nem is lehetett ez máshogy. Hogyan is lehetett volna, hisz nem érintetted meg szívem. Talán nem is akartad igazából. De én kívántam. Tudtam, hogy fájna, mégis vágytam érintésedre. A távolság közöttünk szinte átvágta a fonalakat, a fényt, mint egy kasza és keserü ízt hagyva maga után távozott ismét. Visszabújtam magányos barlangomba. Hogyan is lehetett volna másképp? Hisz ez csak egy kirándulás volt, kellemes kikapcsolódás neked. Nekem? Már nem fáj. Elmúlt valami. És kezdödik az új. Emelt fövel, reménnyel szivemben és csillogó szemekkel nézek elöre. Pedig tudom, hogy megint fájni fog...Már érzem...

~~~~~

Vonagló testek, már nem számit a szerelem, már senki sincs aki felfogna, ha esek. Akkor sírj, ha boldog vagy. Akkor nevess, ha szomorú. És ne nézz vissza, soha se nézz vissza a sötétbe. Mert utánad jönnek, és ismét visszahúznak. Ez a sorsod. Nem kerülheted el, mert nem akarod igazán. Nincs benned remény, akárhogy is erölködsz, nem találod már azt a szikrát, amiért érdemes volt élni. Csak megszokás már. Levegöt veszel, dobog a szíved. Ilyen egyszerü ez. Nincs eröfeszítés, nincs küzdelem. A szürke az szürke marad. Egy kéz nyúlik érted a fényböl. Elfordítod a fejed...

~~~

Más lettem. Az évszázadok rabja, változó idök kalandora. A fejvadász, aki sohasem fél. Nincs miért, nincs mit félteni. A halottakat sem tudom sajnálni. Hiszen magam sem sajnálom, miért hát öket? Elszántan lépkedek elöre, erös lábaim bírják az iramot. Ez a küldetésem. Csak egy kalandor az idö árjában, szabad szellem, fényharcos, megmentö, savior. Néha nehéz. Sürün kilátástalan a harc, mégis folytatom. Sokakat láttam veszni, még többeket visszafordulni. A bátrak már az árnyékföldön. Én vagyok az utolsó mohikán, fajtám örököse, a fénythordó. S szellemek társulnak hozzám, már nem vagyok egyedül, tudom, nem lehetek egyedül. A vágyak elcsitultak lassan, a bánat eltompult. Aki meghalt, újjászületett. Évek múltak, én még mindig itt vagyok. Még mindig erös és fiatal, az évszázadok nem hagytak nyomot lelkemen. Mint egy dacos gyerek, úgy állok a szürke viharban és gyüjtöm a villámokat. Zeusz is írígyelne érte, ha látna...

~~~

Amikor behunytam szemem, láttam a folyót. Láttam a színeket fénycsóvákba gyülni és ismét megtörni, mint napsugár a prizmán. Belevetettem magam a kellemesen puha ködbe, tudván, majd lessz aki felfog, ha esem. Nem kértem ezt, hisz gyengeségnek tartom. De tudom, és érzem, hogy ott vagy, s mint szeretö anya a gyermekét, öledbe kapsz és csókolsz...

~~~

Ártatlanok

A vágy. A vágy. Miért nem kell már? Hova tünt a bánat, a vágyódás utána? Amit annyira szerettem, kínozni vele magam, mint egy kéjenc, mint egy árva. Rádöbbenek, hogy elszállt törékeny szárnyain, megérintette lelkemet egy pillanatra és tovaszállt sietve. Másnak lopja álmait már, engem elhagyott...

~~~

Ha kívánsz, megjövök. Akkor amikor nem vársz, ha majd feladtad a reményt. Ilyen gonosz vagyok. Mit tehetek?

~~~

Ismeretlenböl tör föl az érzés,

nem tudni, mit hoz; kínt, vagy örömet.

Egy másik élet, régmúlt világ tükrözödik,

talán a vágy járatja bolondját?

vagy csak a saját síkján fut tovább?

Mi ez? Szellemvilág?

Ismeretlen hangok, illatok...

Mintha segítséget kérne tölem..

Ó, emlékek, miért bántotok?

Meteorból kovácsolt kardom mellett más penge nem áll meg,

Fénycsóvát rajzolok vele az égre, hadd mutasson utat bárkinek,

kit a tudás utáni törekvés tüze vezényel.

Láttam már ezer naprendszert, ezer csillagot kihunyni,

Életem száma s hossza a végtelenbe tünik,

Ezért szólok hát hozzátok Istenek, lehet, hogy utoljára,-

hallgassátok meg hát énekem!

Szellemképek fénye lóg itt

szívemböl törvén a szikrát.

De hisz bánat az, mi hozzáköt lényedhez,

bánat, és miért, Istenem? szerelem..

( Boldogságom kiáltani lenne kedvem,

és megosztani Veled, Te Kedves,

de nem érlek el, akárhogy is igyekszem -

lélekben is messze vagy tölem.)

Hófödte tájon járok most, csontig hatoló didergés.

Bizonytalan vagy? Bizonytalan vagyok..

A fehér farkas vonítása az utamon kisér.

E istenek nászából született tájon

mindent elnyelö idö - Kronosz!

Méhébe bezárta atyja a fiait,

Most föl! Mondom neked, -

ne siránkozz!

Dobd el kételjed,

s ne nézz vissza! Fuss, ahogy csak tudsz!

Hallom a Végtelen dalát...

Erö legyen veled utadon, és a szeretet.

Bátran lépkedj, ott vagyunk mind melletted.

Ha szükséged van tanácsunkra, ne szégyeld,

csak kérjed. Amit kérsz, megadatik,

s támogatást kapsz, csak figyelj!

Nyisd ki szíved, fogadd be a fényt,

és légy másnak is útmutató.

Vezéreljenek az erények és a szeretet!

Hadd lássák fényed az égböl is, Angyalok,

Istenek, Vezérek!