Megnéztem tegnap este a Katonák Voltunk címüt. Attól eltekintve, hogy a propaganda mozi már a történet legelején világossá válik, és nem is tágít, volt benne egy jelenet, ami nagyon bejött. Amikor Mel Gibson, a föhösünk reggel felkelt és elindult az állomásra, a gyüjtöponthoz, ahonnan is vitték öket Vietnamba. Amikor kilépett az ajtón, és tudta, tudhatta, hogy harcba megy. Egy olyan pokolba, ahonnan a visszatérés esélyei csekélyebbek mint a kilátás a halálra. És feltette Army sisakját, és elvállalta a felelösséget ezért. A halál lehetöségéért, és nem nézett vissza, az otthonára, ahol felesége és gyermekei aludtak. Más ember lett ebben a pillanatban. Egy katona, egy harcos. Aki a dolgát teszi. Nincs helye ott nyüszítésnek, siránkozásnak. Keménynek kell lenni, külömben az érzések, a halálfélelem végez veled a legelején. El sem jutsz a frontig..