|
PUF
Hu 2005.05.28. 13:39
 Pál Utcai Fiúk
Ez lesz az elsõ
Ez a szomorú szám
Különben félek,
Hogy senki sem figyelne rám
Ez lesz az elsõ
Ez az igazi dal,
Csak annyit ér,
Amennyit belõlem eltakar...
impulzus, a BME KISZ lapja
Pál Utcai Fiúk
Ez alkalommal a "Pál Utcai Fiúk" együttest szeretnénk bemutatni, amely sokak szerint jeleneleg az egyik legjobb zenekara az underground zenei világnak. A közelmúltban a Fekete Lyukban léptek fel 800 fõs közönség elõtt. A következõ riportban Leskovics Gáborral és Zelenák Tiborral, az együttes két tagjával beszélgettünk.
Pál Utcai Fiúk: Potondi Anikó (ének) Majoros Éva (billentyû, ének) Turjánszki György (basszusgitár) Zelenák Tibor (dob) Papp Ernõ (gitár) Eõry Tamás (szaxofon) Leskovics Gábor (ének, gitár).
Impi.: Hogy kezdõdött az egész?
L.G.: 14 éves koromban kezdtem gitározni. A középsikolában alapítottunk zenekarokat.
Impi.: Ez volt a P.U.F. elõdje?
L.G.: Nem. Szigetszentmiklósi lakótelep baráti társaságából alakult 1983-ban. A nevünk még WKPT volt. Egy garázsban próbáltunk. Szeptembrerre volt már mûsorunk, ami Sex Pistols, Kontroll és saját számokból állt. Egy mozit ismerõs révén kibéreltünk és nagy meglepetésünkre rengetegen el is jöttek és persze sikerünk is volt. Akkor határoztuk el, hogy együtt folytatjuk a zenélést. Hozzátenném, a mai napig a barátság dominál a zenekarban.
Impi.: Mikor történt a névváltoztatás?
Z.T.: Akkor úgy gondoltuk, hogy minden koncerten más névvel fogunk fellépni. Az egyik alkalommal Pál utcai fiúk néven szerepeltünk, aztán valahogy ez az elnevezés rajtunk maradt.
Impi.: Mi volt az elsõ jelentõs esemény?
L.G.: 1985-ben meghívtak minket a Salgóbányai Rock-táborba. 10 napot töltöttünk ott. Minden zenekarnak az volta a dolga, hogy egész nap a hangszerei fölött üljön és zenéljen. Mi azonban iknább az "életet" élveztük, ami nem nagyon tetszett az igazgatóságnak...
Z.T.: Végülis a zárókoncerten sikerünk volt. Rádiófelvétel is készült, amit azonban em adtak le.
L.G.: Még ebben az évben demot csináltunk. Aztán jött a katonaság, de tudtuk, hogy ha kijövünk folytatni fogjuk. Akik kint voltak addig is írtak egypár számot. Leszerelésünk után készítettük el három hónap alatt a Bál címû mûsort.
Impi.: Nagyon hamar népszerûek lettetek. Mi ennek az oka?
L.G.: A Józsefvárosi Klubban kezdtünk játszani, de már a negyedik koncert után "kinõttük" azt a helyet. Nem fértek be az emberek. A népszerûség az oka? Az akkori zenekarok tele votak világfájdalommal, mindenki a depresszióról, a kiúttalanságról énekelt. Hiányzott az igazi "beindulós" zene, amit aztán mi játszottunk.
Impi.: Azért nektek is voltak számaitok, amikben érzõdött a céltalanság állapota. Pl. a Fiatalok vagyunk címû számban.
L.G.: igen, az általad említett szám még a '85-ös mûsorunkban volt. Akkori számainkban egyébként még nagyban érzõdött az Európa Kiadó, Kontroll Csoport zenekarok hatása. Valóban arról énekeltünk, hogy nincs jövõ, de ebbõl nem szabad koncepciót csinálni. Azért tenni is lehet valamit! Most készül az új mûsorunk, amiben szeretnénk, ha a szövegek egy kicsit politikusabbak lennenek. Úgy látom, a fiatalok egy kicsit passzívak és azért, mert kiábrándultak. "Úgysem tehetek semmit!" De legalább meg kellene próbálni.
Impi: Hiszel abban, hogy fel lehtene rázni a fiatalokat?
L.G.: Igen, mindenképpen.
Impi.: Térjünk vissza a koncertekre. Milyen állomások voltak a Józsefvárosi Klub után?
Z.T.: Petõfi Csarnokban voltunk egy punk fesztiválon. A Trotterrel és az F.O. Systemmel léptünk fel, majd a 2. mûsor elõzenekaraként szerepeltünk a Hajógyári Szigeten. Meghívtak még Pécsre is a Janus Pannonius Tudományegyetemre.
Impi.: Mit lehetne elmondani röviden a zenétekrõl?
L.G.: Kettõs zenei irány található a mûsorunkban. A számokat ketten írjuk. Én a "beindulós" koncertekre való számokat írom, Gyuri, a basszusgitárosunk pedig a formabontó, nem hagyományos témákra épülõket. De amihez tartjuk magunkat, a kezdetektõl az, hogy mindig élvezzük azt, amit csinálunk. Ez szerncsésen találkozik a közönség ízlésével. Igazán csak az lehet jó zenekar, amelyik szívébõl játszik, és nem felülrõl próbál másokat másolni.
Impi.: Mi lenne, ha a következõ koncertjeitekre nem járnának már el. Változtatnátok-e a zenéteken?
Z.T.: Nem, valószínûleg nem.
L.G.: A legközelebbi koncertünk 19-én lesz a BMK-ban. Ez egy eléggé kiesõ helyen van, nem szoktak itt programok lenni. De ha ezek ellenére a klub megtelik miattunk, akkor azt hiszem nem lesz gond. A zenekar igazán most kezd zenekar lenni. A következõ két év a miénk lesz.
Impi.: Célotok a lemez?
L.G.: Igen, mindenképpen. Rengeteg energiát öltünk bele a zenekarba, és szeretnénk, ha valamilyen látszata is lenne az együtt eltöltött éveknek. Arról, aki régebben lemezt csinált, azt mondták, "eladta magát". Most már láthatjuk viszont, hogy olyanok is csináltak lemezt, akiknek nem kellett változtatni az elképzeléseiken. Ugyanakkor, ha valaki lemezt akar, ahhoy elõször kell egy demo, a demohoz pedig egy stúdió, a stúdióhoz pedig rengeteg pénz. Míg nyugaton valaki már 18 évesen sztár lehet, addig Magyarországon 30 évesen jut el az ember a lemez kiadásához. De gondolj bele, 30 évesen hogy hangzana tõlem pl. a Bál címû szám? Úgyhogy a zenekarnak 2 év alatt kéne a lemezt kiadnia.
Impi.: Az anyagiakat honnan teremtitek elõ?
L.G.: A zenekar pénzébõl szeretnénk egy kis stúdiót berendezni. Vennénk egy négysávos magnót, bérelnénk szerelést. Ez így is igen sokba kerül, de sokkal jobban megéri, mert hosszú távra szólna.
Impi.: Honnan van a zenekarnak pénze?
Z.T.: Az elmúlt másfél év alatt kb. 50 koncertünk volt. Ezek bevételeibõl gazdálkodunk és plusz még mindenki, amit tud belead.
Impi.: Támogatást kaptok?
L.G.: Nem, semmit. Saját erõnkbõl jutottunk el idáig, mindenre, ami van, a zenekar gyûjtötte össze a pénzt. Próbáink is elég rossz körülmények között folynak. Havonta 600 Ft-ért bérelünk egy garázst, ahol nyáron 40 fok van, télen pedig befûtve is csak 5.
Impi.: Hányszor próbáltok?
L.G.: Heti 5 alkalommal. Most már nagyon ügyelünk arra, hogy minél magasabb színvonalú legyen a zene.
Impi.: Szeretnétek a zenélésbõl megélni a késõbbiekben?
L.G.: (nevetés) Én lennék a legboldogabb...
- Fe -
Magyar Ifjúság, a KISZ központi lapja
Elég volt a világfájdalomból!
 Ha ezt Molnár Ferenc megérte volna! Boka Jánosék utódai, a mai Pál Utcai Fiúk, zenélnek a színpadon, a közönség pedig szemlátomást élvezi a produkciót. A BMK-beli koncert úgy indult, mint általában minden más koncert szokott, és sajnos a folytatás sem volt egészen eredeti. Nagy füst támadt a színpadon, igaz, nem szándékosan. Nem show-elem volt, "csak" az egyik erõsítõ szállt el. 20 perc alatt, hála a technikusoknak, megjavult az "erõlködõ", mehetett tovább a mûsor. A zenekar jól szerepelt, és nem kisbetûkkel-egyben, hanem pirossal, szép nagyokkal, jegyezhettem fel én is a nevüket. A csapat énekes-gitárosát, Leskovics Gábort (vagy ahogy általában ismerik, Lecsót) egy kis beszélgetésre hívtam.
- Biztosan már sokszor kérdezték, de miért éppen Pál Utcai Fiúk vagytok?
- A név csak név, bár próbáltunk már sok magyarázatot kiötleni hozzá. Amikor elkezdtünk zenélni, még '85 körül, házibuli szinten, akkor azt akartuk, hogy mindig más legyen a név. Aztán ez rajtunk ragadt, persze játszhatnánk rövid nadrágban, például, de ennek nem sok értelme lenne.
- Szóval, buli-zenekarnak indultatok...
- Igen, Szigetszentmiklósiak vagyunk, együtt buliztunk, szórakoztunk, barátok voltunk és vagyunk is. Nekünk ma is buli, ha valahol fellépünk, élvezzük, várjuk a koncertet. Szerintem a közönség is csak akkor élvezheti a mûsort, ha látja, hogy mi is szívbõl csináljuk.
- Az utóbbi idõben nem panaszkodhattok, hiszen egyre több bulitok van.
- Szerencsére igen, 1988-ban legalább negyvenszer játszottunk, ami nem kevés. '87-ben szereltünk le, azóta számítunk igazán zenekarnak.
- Elég sokat változtak a koncertjeitek.
- Most készül a harmadik mûsorunk. Az elsõ volt a Szerelem és harc, ez utólag átgondolva eléggé hasonlított az Európa Kiadóra vagy a Kontrollra. Aztán a leszerelés után jöttek a bulik, a nagy beindulások és a Bál címû mûsor. 20 évesek voltunk, elég lett a sok pesszimizmusból a világfájdalomból. Szar a világ, az igaz, de nem muszáj, hogy az is maradjon. A nyavalygástól pedig nem fog megváltozni. Kezdjük el végre élvezni az életet! A harmadik mûsornak még nincs címe, de ez sokkal közéletibb lesz. Persze nem csak a vízlépcsõrõl fog szólni. Nagyon passzívak a mai fiatalok, beletörõdnek a dolgokba és kész. Én mindennel elégedetlen vagyok, a szövegeimmel is. Most még nem nagyon tudom leírni azt, amit el szeretnék mondani. Nem tudok úgy írni, hogy elhatározom, mirõl fog szólni, aztán leülök és dõlnek a sorok. Az a baj, hogy nem tudunk hinni semmiben. Irigylem a hívõket, mert nekik van támaszuk. Nem azokat, akik divatból vallásosak, hanem akik tényleg hisznek Istenben.
- Vidámabbak a koncertjeitek, mint általában az ma szokásos, nem olyan komorak, elvontak...
- Már mondtam, elég volt a világfájdalomból. Meguntuk, hogy a sznobok unott arcát nézzük. Olyan fiataloknak zenélünk, mint amilyenek mi is vagyunk. Szeretném, hogy amit énekelek, az érthetõ, felfogható is legyen! Nem kell annyi komorság, attól semmi nem lesz jobb. Mi szórakoztatni akarunk, azt akarjuk, hogy ha valaki értünk fizet 80 forintot, akkor érezze is jól magát. Talán ez az oka annak is, hogy egyre többen jönnek a koncertjeinkre és hívnak ide-oda játszani. Jó dolog vidékre járni, együtt utazni és látni, hogy várnak minket.
- Honnan ismernek titeket ott, ahol elõször léptek fel?
- Ezt én sem nagyon tudom, lemezünk, kazettánk, rádiófelvételünk nincsen, még olyan demónk sincs, amit el lehetne küldeni valahova. Most szeretnénk csinálni, de nagyon drága, pénzünk pedig szintén nincs!
- Csillag születik, Rock gyermekei...
- Ezek jó dolgok, de nem hiszek bennük. A Rock gyermekei ugyanazt az üzleti zenét erõltetik, mint az öregek, de nem értem, miért. Nem hiszem, hogy akkora üzlet legyen, hogy ez megérje. Valamennyi kompromisszumot vállalni kell, de ennyit azért nem. Mi nem jelentkeztünk egyikre sem, meg akarjuk õrizni az egyéniségünket, nem akarunk magunkra erõltetni unalmas zenét, még az esetleges sikerért sem.
- Szerinted a ti zenétek milyen?
- Nekem mostanában már kezd tetszeni! (Nekem is! - M. Gy.) Minden mûfajból átveszünk ezt-azt, mivel nem vagyok zseni és új mûfajt nem tudok kitalálni. A punk lendületét, az underground gondolatiságát, a slágerzene kitaláltságát próbáljuk ötvözni. Régebben nem hittem a zenémben, de most már kezdek. Egyébként én elsõsorban a beindulós számokat írom, a többit a basszusgitáros, Turjánsyki György. Õ olyan dolgokat tud kitalálni, mint en soha. Mellesleg õ és a szólógitárosunk, Papp Ernõ mostanában állandóan John Scofieldet hallgatja, és hat is rájuk a zenéje, én a Led Zeppelinen nõttem fel, aztán persze jött sok más is, ez mind benne van a számainkban.
- Összetett, sokszor bonyolult is a zenétek, de mégis, nem vagyok egy kicsit sokan? (Az említetteken kívül: Majoros Éva - billentyûk, Potondi Anikó - ének, Zelenák Tibor - dob és Eõry Tamás - szaxofon.)
- Ideálisabb lenne, ha csak négyen lennénk - utazás, gázsi, stb... - de mivel barátok vagyunk, ez szóba sem kerül.
- Nagyon fiatalok vagytok, lehetnek terveitek bõven...
- Vannak is: legyünk profik, de csak jó értelemben, ne váljon gépiesé, unalmassá a zenénk, éljünk a színpadon, mint eddig is. Nagy sikernek tartom, hogy mi tartjuk a nézõcsúcsot a Lyukban. Jó lenne megtölteni a Petõfi csarnokot is, és ha meg tudnánk élni a zenébõl, mert akkor sokkal többet gyakorolhatnánk és próbálhatnánk.
Márton György
Helló magazin
Önkéntes tûzoltók lettek a Pál Utcai Fiúk
A Pál Utcai Fiúk zenekar a közelmúltban adott veszprémi koncertjét követõen a szálláshelyéül szolgáló kollégiumban fantasztikus hõstettet hajtott végre: Az együttes tagjai félelmet nem ismerve, önfeláldozó módon szembeszálltak az elemekkel, s a legkisebb esélyt sem adták meg annak, hogy az épület a lángok martalékává váljon.
Hõseink mit sem törõdtek azzal a ténnyel, hogy egy hosszú és fárasztó buli után vannak, s ilyenkor mások inkább kivonják magukat - például a tûzoltómunka fáradalmai alól. Õk nem ilyenek! Férfiasan poroltó rántottak, hogy megfékezzék a tûzet. Nem törõdtek azzal, hogy veszélybe kerülhetnek, hogy maguk is lángra kaphatnak vagy füstmérgezést szenvedhetnek. Nem! Õk derekasan helytálltak. Elszánt bátorsággal közelítették meg azt a helyet, ahol a tûzvész gócpontját sejtették, s poroltóiból közben folyamatosan fújták a fújnivalót. Még arra is figyelmet fordítottak, hogy a kollégium még nem égõ berendezési tárgyait is beterítették porral és habbal, ezzel is védve azokat az esetleges meggyulladástól...
Némi bonyodalmat csupán a portás megjelenése okozott, aki akadékoskodásával nagyban nehezítette az áldozatkész munkát. Megpróbálta ugyani elzavarni fiainkat a helyszínrõl, olyan üres és átlátszó dumával, hogy nincs is semmiféle tûz és hogy az, amit a zenekar tagjai mûvelnek, erkölcstelen és antiszociális cselekedet. És képes volt ebbõl botrányt csinálni!
Pedig véleményünk szerint nem a zenekar tehet arról, hogy a kollégiumban tényleg nem volt semmiféle tûz! Õk igenis jót akartak, s eme cselekedetükkel is bizonyították hõsiességüket és áldozatkészségüket. Gratulálunk!
"Alapos vizsgálódás" után kiderült, hogy tényleg nem ég sem az épület, sem a bútorzat. Az együttes tagjai által kifújt majd' százkilónyi por persze így sem veszett kárba, hiszen az gondosan védi az általa beterített felületeket a meggyulladástól.
Arról pedig igazán nem a zenekar tehet, hogy most nem volt semmiféle tûz. Ez ékesen bizonyítja, hogy a fiúk nemcsak bátrak és áldozatkészek, hanem bölcsen elõrelátóak is...
Tréfa
Mi lesz, ha egyszer
Felébred az Isten
És kiderül majd akkor,
Hogy ez az "annyi minden"
Amirõl azt hittem,
Hogy ez az én világom
Soha nem volt semmi
Csak egy furcsa álom
Amit annyira szerettem,
Hogy élni tudtam érte
Sokszor megfizettem
De mindig megérte
(nekem)
mi lesz, ha egyszer
felébred az Isten
felül az ágyában
mosolyog egy viccen
Álmában hallotta
S mert jó volt a tréfa
Nem felejti el
Gondol rá néha-néha,
Hogy az élet, meg a Halál
Meg az elfelejtett évek
A hullámok a parton
A szívemben az ének
Aludj el újra
Aludj még kérlek
Vérbõl és sárból
Jól összegyúrva
Most és mindörökké
Még egyszer újra, meg újra, meg újra…
Mi lesz, ha egyszer
Felébred az Isten
Felül az ágyában
Felnevet egy viccen
Álmában hallotta
S mert jó volt a tréfa
Nem felejti el
Gondol rá néha-néha
Lehet, csak ennyi
Én mindenkiben hittem
Mi lesz, ha egyszer
Felébred az Isten
Semmi sem számít
Ha úgyis elmúlik
Elmúlik minden
***
Pál Utcai Fiúk - Homepage
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
