Ön azt írta nekem: mint egy gondolattalan kavics, úgy sodródsz amerre épp kedve tartja más eröknek. Nagyon ráérzett a dolgok nyitjára, mert épp ez az, amit nem szabad megengednünk. Azt, hogy bármilyen "jöttment" erök vezéreljenek bennünket. Itt külömbséget kell tennünk, kvalitatív külömbséget, minöégi különbséget, és nekünk kell kiválasztani ama eröket, melyeknek megengedjük- tudatosan, hogy vezéreljenek bennünket. Külömben tényleg nem vagyunk más, mint egy gondolattalan kavics a folyóban, vagy falevél a szélben. Ha nem fogadod be a Fényt a szívedbe, hát jön a Sötétség. Kinek nem Isten lakik szívében, oda hamarosan más hívatlan vendégek költöznek, és akkor már nagyon nehéz öket onnan kitessékelni..Arról meg nem is beszélve, hogy Isten és az Angyalai olyan piszkos, fertözött, büzölgö, sötét helyen nemigen érezhetik otthon magukat, ahol a kátrány és a kénszagú lények honoltak. Ezért kell harcolnunk. Ezek a sötét, gonosz, büzicselö erök ellen minden nap. A sötétség ellen. Fénnyel és szeretettel. Tüzes karddal, ha kell. Mert béke csak a fény gyözelme után lehet. Más béke nincsen. És nem is szabad más békével kompromisszumra lépni. László Andrásnak van egy nagyon jó írása ehhez a témához. De erre most nem akarok kitérni.

"Tengercseppek vagyunk, több kis életek..Gondolkodunk, pedig csak léteznünk kéne a tengerben, a szeretetben." Csakhogy ahhoz, hogy helyesen létezzünk, át kell lássuk az életünk "vörös fonalát", a trükköket, a programokat, melyekkel gyerekkorunk óta tömik a fejünket, és döntenünk kell. El kell döntenünk, mit választunk. Vagy hagyjuk magunkat továbbra is az árral sodorni, bárhová is vigyen az, vagy magunk hozzuk meg a döntéseket, és mi szabjuk meg az utat, nem más erök,- amerre haladunk. A feltétel az, hogy ez a haladás valóban evolúció legyen, nem pedig egy visszaesés, involúció, alászállás. És akkor, csak abban a tudatállapotban engedhetjük azt meg, hogy "csak" létezzünk, és magunkba szívjuk a szeretetet, az út esszenciáját, a dolgok lényegét. Ha ezt szem elött tartva haladunk az úton, éberen, harcra készen a sötétség eröi ellen, nos akkor játszhatunk. Háborúzgathatunk egy kicsit egymással, csak úgy, viccböl. Mert tudjuk, semmi sem fontos, egyik dolog sem fontosabb, vagy kevésbé fontosabb, mint a másik, és ezért nem részesítünk semmit elönyben. Mégis úgy teszünk, mintha mindent fontosnak vennénk, egy kavics vagy egy porszem lenne a legfontosabb dolog életünkben. Ez a "tudatos balgaság". Ha tudva választjuk ezt, csak úgy, a döntés kedvéért. Akkor játszhatunk. De soha nem szabad elfelednünk, hogy ez csak játék, a kis égók játéka, idötöltés, az élet sója, egy jó tréfa az úton hazafelé. Ami szórakoztat és ugyanúgy fürgévé, könnyüvé teszi lépteink az úton, amelyet immár örömmel és derüsen járunk a megvilágosodás felé...

Titusz

" Ascendit a terra in coelum, iterumque descendit in terram et recipit vim superiorum et inferiorum. Sic habebis gloriam totius mundi. Ideo fugiat a te omnis obscuritas —

a földrôl az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felsô és az alsó erôket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctôl fogva elôled minden sötétség kitér. "