Richard Matheson: Csodás álmok jönnek "...A tenyeremben melengettem a kezét, és elmondtam, amit éreztem. - Köszönök mindent, Ann, amit életemben tettél, értem, a legkisebb dologtól a legnagyobbig. Minden, amit tettél fontos volt, és azt akarom, hogy tudd, mennyire hálás vagyok érte. Köszönöm, hogy mostad ruháimat, és tisztán tartottad az otthonunkat és magadat, hogy mindig friss és tiszta illatú voltál és ápolt. Köszönöm, hogy etettél, azt a sok finom ételt, amit készítettél nekem. Hogy sütöttél nekem süteményeket, amikor manapság ezzel már olyan kevés nő törődik. Köszönöm, hogy aggódtál értem, ha bármilyen problémám volt. Hogy velem éreztél, ha el voltam keseredve. Köszönöm, hogy volt humorérzéked. Hogy amikor szükségem volt rá, megnevettettél. Hogy megnevettettél akkor is, ha nem volt rá szükségem, és nem is vártam, de élvezhettem az életnek ezt a különleges zamatát. Köszönöm, hogy olyan furcsán érzékelted a közös életünket és a világot, melyben éltünk. Köszönöm, hogy gondoztál, amikor beteg voltam. Hogy mindig gondoskodtál arról, hogy az ágyam és a pizsamám tiszta legyen. Hogy jóllakott legyek, és legyen mellettem gyümölcslé vagy víz. Hogy legyen olvasnivalóm, vagy a tv, a rádió legyen bekapcsolva. Vagy hogy csend legyen a házban, és alhassak. Mindezt a többi munkád mellett. Köszönöm, hogy osztoztál a zene iránti szeretetemben... Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem arra, hogy veled vagyok, mindegy hol és kikkel. Köszönöm a testi kapcsolatunkat, és hogy megosztottad velem a nőiségedet. Hogy életünk fizikális részét olyan izgatóvá és kielégítővé tetted. Neked köszönhetem a szexuális énem egészségét. Élvezted a testem, ahogy én is a tiédet. Köszönöm a tested melegét a hideg éjszakákon és a mindig forró szerelmedet. Köszönöm, hogy hittél a munkámban és abban, hogy végül sikeres leszek. Köszönöm neked a gyerekeinket. Köszönöm, hogy tested drága, tiszta edényét annak szentelted, hogy életet adj nekik... És köszönöm, hogy engedted, hogy önmagam legyek...Köszönöm, hogy megértő voltál a hibáimmal szemben...Köszönöm, hogy bátorságot adtál beszélni a problémáinkról, főleg az utóbbi időben. Egyre jobban megértettük egymást, ezért a házasságunk is egyre jobb lett...Kérlek, bocsáss meg mindazért, amivel megbántottalak. Valahányszor nem voltam olyan megértő, mint amit megérdemeltél volna. Bocsáss meg, hogy nem voltam türelmes és kedves, mikor annak kellett volna lennem. Ne haragudj, ha önző voltam és nem voltam tekintettel az igényeidre. Mindig szerettelek, Ann, de gyakran cserbenhagytalak. Elnézést kérek minden ilyen alkalomért, és köszönöm, hogy erősebbé tettél, mint amilyen voltam, bölcsebbé és tehetségesebbé. Köszönöm, hogy az életemet megáldottad a jelenléteddel, hogy a lelkeddel megédesítetted a létezésemet. Köszönök, szerelmem mindent... Ann hangja a nevemen szólított, csodálkozva néztem rá. A szemében könnyek csillogtak. - Tényleg te vagy? - mormolta. - Igen, Ann. Tényleg. Csillogó könnyfátyolon át láttam őt. - Ezt tetted... értem? - Bólintottam. - Igen, Ann, igen. - Már éreztem, hogy a tudatom halványul. Vajon mikor fog eltűnni? Mikor fog a vigasztalanság győzedelmeskedni? Nem számított. Arra a néhány pillanatra ismét együtt voltunk. Felhúztam őt, és átöleltem. Éreztem körém fonódó karjait. Összeölelkezve sírtunk. Váratlanul visszahúzódott, az arca riadt volt. - Most aztán nem tudsz elmenni. - Nem számít - egyszerre sírtam és nevettem. - Nem érdekel, Ann, nélküled a mennyország sem az igazi. És éppen mielőtt a sötétség elborította volna a tudatomat, utoljára beszéltem a feleségemhez, életemhez, az én drága Annemhez. Az utolsó szavaimat suttogtam neki. - Hadd legyen a pokol a mennyországunk...."