„Azt mondják, hogy egy olyan kis dolog,

mint a pillangó szárnycsapása is

képes tájfunt okozni a világ másik felén.”

– Káoszelmélet.

Az időutazás lehetősége már régóta foglalkoztatja az emberiséget, hiszen ki ne elmélkedett volna már el azon, hogy egy rosszul végződött cselekedete, vagy egy ügyetlen mondata után nyomban visszaforgassa az idő kerekét, hogy meg nem történtté tegye hibáját. A Pillangó-hatás főhőse is hasonló indíttatásból cselekszik, mikor régi naplójának segítségével a múltjának kulcspillanataiba visszatérve igyekszik egykori szerelmét megmenteni a gyermekkori traumák végzetes hatásától és a jelen szörnyűségeitől. Mindezt nem a H. G. Welles írói munkássága nyomán megjelenő időgép segítségével teszi, hanem a Mark Twain-i hagyomány nyomvonalán haladó, gondolatok és a fantázia útján történő időugrásokkal (Egy jenki Artúr király udvarában). A történet csapong időben és térben, miközben a központi kérdés: vajon tudjuk-e, egyáltalán szabad-e befolyásolnunk a sorsunk? Jogunkban áll-e befolyásolnunk mások döntéseit? Milyen - több ember teljes életére kiható - tetteink lehetnek melyek, akár teljesen megváltoztatják a környezetünkben lévők életét? Elég egyetlen lényegtelennek tűnő részletet megváltoztatni, és minden az ellenkezőjére fordulhat anélkül, hogy rálátásunk lenne az összes előidézett helyzetre.

A Pillangó-hatás műfaja igen nehezen behatárolható. Sci-fi, thriller és dráma keveredik Eric Bress és J. Mackye Gruber által rendezett alkotásban néhány vérbeli horror megoldással kiegészítve. Akik a filozófiai témákat kedvelik, és a a sors dilemmát gyakran boncolgatják magukban, a film nézése közben a már meglévő kérdéseik további kérdésekkel fognak gyarapodni. Mivel a szereplők állandóan újabb és újabb lelki traumákon mennek keresztül, fájdalmukat mi is átéljük. A rendező páros nem kímél bennünket. Egymás után sokkolnak a napjainkra jellemző társadalmi problémákkal: pedofília, családon belüli erőszak, testi és szellemi fogyatékosság, csonka család, kitaszítottság, elérhetetlennek tűnő szerelem. Mindezek forgatagában, ami viszonylag állandó: Evan (Ashton Kutcher) és Kayleigh (Amy Smart) egymáshoz való vonzalma. Főhősünk folyamatosan küzd önmagával, sorsával és agresszív környezetével (pl. Evan kegyetlen „börtön-élete").

A Pillangó-hatás a hasonló gondolatokat felvető kultikus vált Donnie Darko szellemi mélységét ugyan nem érinti (a hihetetlen mérvű zsánerkeverés is inkább a film szórakoztató irányultságát mutatja), viszont mozgalmas cselekménye és sodró, lendületes tempója még az időközönként felbukkanó logikai döccenőket is képes palástolni. Remek gondolatébresztő szórakozás.

Diósi János